Pedofília áldozatok

Együtt könnyebb. / Gyermekeink védelmében

Mások története

 

"Elmesélem a történetem.

 

4 éves koromban kezdődött, amikor megszületett az öcsém. Egy kis albérleti szobában laktunk 4-en. A kisöcsém mivel betegen született sokszor volt kórházban. Ha itthon volt ő a kiságyban aludt, én anyuékkal a kihúzhatós kanapén. Sokszor felébredtem arra, hogy szexelnek. Meg se mertem mukkanni nehogy verést kapjak. A tesómat sokszor kellett anyunak orvoshoz vinnie és ilyenkor átvitt engem a szomszédba, ha nem voltam épp oviban. Marika néni sokat volt a pincében, mert ott volt a varróműhelye. Feri bá vigyázott rám. Először csak a térdén lovagoltatott, majd az ölébe ültetett, és ilyenkor nagyon szorosan fogott időnként furán nyögött. Azt mondta, hogy öreg fájnak a csontjai, de szeret ilyet játszani. Még nem gondoltam semmi rosszra. Azt viszont sose értettem, hogy apu miért nem játszik így velem, hiszen nem volt öreg, sőt dühös is lett rám. Egy másik alkalommal Feri bá felvitt a felső szintre ahova tilos volt mennem. Azt mondta ellenőrizni akarja, hogy nem nagyon pisis a bugyim. Letolta, majd simogatni kezdett ott. Mondtam, hogy már szobatiszta vagyok és ovis. Mondta, hogy igen rendes kislány vagy, így most megtisztítalak úgy ahogy a cicák mosakodnak. Lefektetett az ágyra. És elkezdett lent nyalogatni. Fura volt meg visszataszító. Utána megkért, hogy ellenőrizzem az övét is.. De feljött a pincéből a Marika néni, így ez elmaradt. A fülembe súgta, hogy legközelebb majd ellenőrizhetem és ez a kettőnk titka. Éreztem, hogy ez valami rossz lehet vagy mégsem? Hiszen nem fájt, mint a verés, amit aputól meg anyutól kapok. Amikor ott voltam rendszeresek lettek ezek az "ellenőrzések" meg a "cica-mosdatások". Iskolás lettem. Mondtam anyunak, hogy nagylány vagyok, itthon maradnék, ha a tesómat orvoshoz kell vinni. Mondta, hogy rendben. Sokszor féltem, de nem mertem kimutatni, mert nem akartam a szomszédba menni. Anyu nemigen törődött velem, neki mindegy volt. De szerencsére nem kellett többet átmennem soha Feri bához.

 

9 éves lettem. Nyári szünet lett. A házunkkal szemben egy üres telek volt telis tele diófákkal, bokrokkal, olyan "susnyás" erdős rész nagy területen. Ott játszottunk bújócskásat. Én voltam a hunyó. Elkeveredtem messzire a többiektől. A egyik kisfiúnak volt egy 18-19 év körüli bátyja. Nos ez a nagy fiú kiskurvának hívott állandóan. Nem tudom miért, nem is értettem mit jelent. Sokszor kérdezgette tőlem, hogy tudok-e már baszni? Mondtam, hogy nem, nem is tudom, mi az. Annyit mondott, majd egyszer megmutatja. Egy bújócskázás során amikor elkeveredtem a többiektől, ott termett mellettem, és mondta, hogy a többi gyerek lement a rétre focizni, segít nekem odajutni, de ha már így kettesben vagyunk megtanít a baszásra. Megfogott, ledobott a földre, majd letépte a bugyimat ( kis nyári kánikula ruhában voltam), rám feküdt, leszorított, moccanni se bírtam, majd lerángatta fél kézzel magáról a sortját, szétfeszítette a lábamat, majd egy éles fájdalmat éreztem a nunimban. Kiáltottam, hogy hagyja abba, mert fáj, inkább nem akarom megtanulni a" baszást", nem jó játék…,de ügyet se vetett rám, kéjes hangon mondta, hogy persze, hogy fáj, mert egy éretlen kis csitri vagyok, de legalább friss kis punciba élvezhetek. Nagyot nyögött, majd felsóhajtott. Ezután szorongatni kezdte a nyakam, és azt mondta, hogy ha erről bárkinek is mesélni fogok, nagyon meg fog verni és a testvéremet is meg fogja verni, úgy hogy meghaljon. (Akkor már tudtam mi a halál, a jók a mennyországba kerülnek, a rosszak a pokolra). Mivel nem voltam egy jó gyerek, sok csintalanságot csináltam, csakhogy figyeljenek rám a szüleim. Tudtam mi a verés. Apám megtanított rá. Anyám azt mondta nekem, hogy az én feladatom figyelni, vigyázni az öcsémre, ezért ha bármi baja esik, intézetbe vitet és nem fog szeretni. Nos, ezek villantak be, és mondtam, hogy nem beszélek róla senkinek. Nos, a szakadt bugyimat és a vérző altestemet valahogy ki kellett magyaráznom, hazafelé a fájdalomtól összegörnyedve azt mondtam, hogy fát mászni voltam és leestem a fáról. Anyu rohant velem az orvoshoz. Sokáig vizsgáltak, majd kinn kellett várakoznom, anyu sokáig beszélgetett az orvossal. Majd jött egy doktor néni, aki szintén megvizsgált. Benn is tartottak a kórházban. Mikor hazakerültem anyu kérdezgetett, hogy ki bántott, mondjam meg. Nem mertem, nagyon féltem, azt hajtogattam, hogy leestem a fáról és belém állt egy faág... Nos innentől kezdve nem mehettünk az utcára játszani, csak az udvarra. Aztán ez a félelem féktelen dühbe csapott át. Dührohamaim lettek, agresszív és verekedős kislány lettem, Egy sor intőt vittem haza 4-es koromban. A testvéremet folyton bántottam, fojtogattam, vertem, rugdostam és azt mondtam neki, hogy te vagy mindennek az oka. Anyu pszichológushoz vitt. Sokat kellett oda járnom. 10 éves koromban el is költöztünk a panelbe, amit a tanács kiutalt nekünk. 10 éves koromtól a nyarat mindig a nagymamámnál töltöttem vidéken. Nyugalmas volt. Egy darabig.... Amikor az unokabátyám (anyám nővérének a legidősebb fia) is lejött, folyton tapizott, simogatott ott. 12 éves voltam. Tudtam, hogy mit fog tenni, ezért a zsebpénzemen feladtam egy levelet, hogy azonnal haza akarok menni. Addig egy másik nagynénémnél aludtam. Így kisebb kárral megúsztam a történteket. Egyszer viszont késő este csöngetett, hogy kidobta az anyja, mert összevesztek. Mondtam anyunak, hogy ne engedje itt aludni, de nem hallgatott rám, le is dorgált, hogy mondhatok ilyet az unoka tesómra. 14 éves voltam. Aznap este semmi nem történt, de a következő este belopózott a szobámba, pont meztelen voltam, pizsamát vettem volna fel, és a kötelező olvasmányt olvastam volna, amíg el nem álmosodom. Leoltotta a lámpát, majd kitépte a kezemből a pizsimet, letepert az ágyra. Anyám most először mintha megérezte volna, hogy valami baj van. Bejött, ordított és kidobta az uncsitesomat a lakásból. Visszajött és engem is felpofozott, lekurvázott, hiába mondtam neki, hogy nem tehettem semmit, olyan gyorsan történt a dolog. de szerencsére nem történt semmi sem "ott". Megúsztam. Kamasz koromban mindent megtettem, hogy semmi nőies ne legyen bennem. Fiús haj, baseball sapi, farmer poló, csak az RSG -s dresszből lehetett rájönni, hogy lány vagyok. A fiúk sem érdekeltek. Utáltam mindet. Aztán jött egy kedves srác... csendes, szerény volt, barátkozni kezdtünk, de nem lettem belé szerelmes. 2,5 évet várt, hogy megtörténjen az első testi kapcsolat. Nos, nem volt semmi élvezetes benne, fájt, viszolyogtam tőle, úgyhogy nem is nagyon erőltettem. Nos ezért tartott fenn velem párhuzamosan szexuális kapcsolatot egy másik lánnyal. Mikor kiderült, szakítottunk. megkönnyebbültem, de viszont éreztem, hogy a szerelem nekem is jár. Megismerkedtem a férjemmel. Türelmes volt ő is. Neki elmeséltem mindent a múltamról. Megértő volt és gyengéd. Ő mutatta meg nekem, hogy a szex nem egy borzalmas dolog. 2 gyermekem született, megkönnyebbültem, hogy fiúk lettek."  (Andrea)

------------------------------------------------------------------------------------------

„A történetemet ott kezdeném, hogy nem haragszom a szüleimre, mert ők gyenge lelkületűek voltak. Születésem után az alkoholba menekültek, apám ivott, mert a 80-as években ez volt a nívó, majd anyám is követe.

8 éves voltam és jött a nyár, mi gyerekek mindig az utcán bandáztunk. Az utca végén volt egy nagy varroda és ott a portán lehetett üdítőt kapni. Sokszor kaptam pénzt üdítőre, én meg boldogan csengettem be, a portás bácsik aranyosak voltak, nagyon is. Aztán oda került egy új bácsi, Sanyi bácsinak hívták. Ez a Sanyi bácsi meg aztán végképp rendes volt, mindig megölelt, persze hátulról (8 évesen már fejlődtek a melleim). Nem féltem, mert akkor is markolászott, mikor még ott volt a váltósa, a másik bácsi. Úgy gondoltam, hogy ez normális. Szóval először csak markolászott.

Volt egy bizarr eset: nyitva volt a kapu és én csengetés nélkül mentem be. Ő a belsőhelyiségben állt letolt nadrággal és a hatalmas szerszámát babrálta. Ahogy meglátott, megszeppent és közölte velem, hogy bolha mászkál rajta. Hmmmm, gondoltam, ez is természetes, mert a barátnőmnél én is kaptam bolhát. Persze ma már tudom, hogy maszturbált.

Majd következet nála, hogy szexuálisan fel kell engemvilágosítania. Rajzolt szexelő embereket meg állatokat, én meg csak pislogtam, hogy milyen szépen tud kutyákat, lovakat stb. embereket rajzolni. Én nem szexelő állatokat láttam, maga az állatot figyeltem, hogy milyen szépen fest a papíron. Persze még mindig markolászott, sőt határozottabb lett, úgy gondolta, az ő tulajdona vagyok.

El is jött a nap, amikor teljesen meg akart kapni.Azt mondta, toljam le a bugyimat, mert mutat ott nekem valami érdekeset. Mutatott is valami borzalmasat: a hüvelyembe nyomta az ujjait, feltérképezte, hogy mit bírok. Hála az égnek kicsi voltam, így túl szűk lettem volna a hatalmas szerszámának. Mai napig emlékszem a csalódott arcára. Tudta, ha belém hatol, szét fog szakítani. Tuti, meghaltam volna (hatalmas dorongot adott neki a jó Isten).

Ezt az esetet nem vettem természetesnek, undorítónak éreztem magamat (még most is). Nem szóltam senkinek, hisz a másik bácsi sem szólt rá, hogy mért markolászod annak a kislánynak a cicijét. Itt még hozzá teszem, hogy mesélte, a szomszédjában van egy kis lány és az mindent enged neki, nem olyan mint én, mert azért én csak nem örültem neki, hogy hátulról ölelget. Talán a tudatalattim jelzett nekem, (nem is engedem, hogy a melleimhez érjen egy férfi sem, az ujjazástól meg szintén herótom van). Többet nem kellett az üdítő, vagy ha még is megkívántam, akkor kilestem, ki a portás, és ha Sanyi bácsi volt, akkor visszafordultam.

De itt még nincs vége, persze, ez már nem annyira durva sztori. Apukám egyik női rokona bepasizott. Idősebb nő, aki nem bírt a barlangjával, és úgy gondolta, elszedi a lánya szeretőjét. Hmmmm, igen itt jön a képbe Béla bácsi. Hűha, ő is szerette a cicijeimet, sőt ő még a nyelvét is szerette a számba dugni, vagy is csak szerette volna, mert akkor már kb. 13 éves voltam és tapasztalt is eléggé, hogy ezek a bácsik igencsak rossz emberek, így aztán védekeztem összeszorított fogakkal, de a nyála az még is csak a számra tapadt. Brrrrr (még most is brrr)!

Emlékszem, köziben a szüleim felhagytak a piálással és kezdték összeszedni magukat. Apunak lett egy vállalkozása, meg volt földünk, amibe tengerit vettetek, azt mentünk ki a kapálni. Én is mentem, mert apu a dologhoz szoktatott. Jöttek a rokonok is Béla bácsival az élen, mert ő jó kapás egyébként (pont, mint a régi világban). Nap végén, mikor haza értünk, Béla bácsi bejött hozzánk, mert égett a bele a pálinkáért. Én köziben elmentem fürödni. Hmmm. Béla bácsi meg kíváncsi volt, vajon szőrős-e már a nunim, és igen szemtelenül bejött a fürdőbe. Én kapásból felhúztam a lábam és takartam a melleimet (akkor már szép példányok voltak), ő meg szépen belenyúlt a vízbe, hogy kirántsa a lábamat, mert hát ő igen is látni akar mindent. Úgy visítottam, mint a disznóvágáskor. Kiabáltam anyámnak, hogy anyukám segíts, de ő röhögve ment ki a házból. Még ma is hallom, ahogy becsapja az ajtót, és azt is hallom, ahogy röhög. Minden nap hallom, hogy cserbenhagyott.

Itt jöttem rá, anyám egy DÖG!!!! Mindig hamis dolgokat hazudott apámnak rólam, csak azért, hogy őt szerese jobban. Meg is vezette mindig, sokat bőgtem miatta. Anyám egy DÖG, de gondoskodok róla, mert tudom, hogy valami mentális zavara van. Szed is gyógyszert, meg tudom, hogy épelméjű anya az a szemét szedi a bácsiknak ilyen esetekben.

Szerintem lehetséges, hogy szexuális kisugárzásom van, mert a mai napig kifogom az ilyen embereket,(azért titkokat tartok meg magamba, brrrrr). Nem jártam szórakozni nagy helyekre, inkább csak a szűk köröket szerettem, ahol ismerősök voltak többségben, Nem öltözködtem kihívóan, meg dagi is lettem egy időre, melegítőbe jártam. Mindig az elesett és szegény pasikat kerestem, ők nem aberráltak, mint a többség.

A férjem alkoholista szülők első gyermeke. Őt eldobták, a mamája nevelte vasszigorral. Ő nem is aberrált, szexuálisan soha nem aláz le, elfogadja, hogy nem érhet a melleimhez (pedig szeretne).

Mióta megszületett a lányom, rettegés az életem, mi lesz ha őt is elkapják az aberráltak. Nem járok dolgozni, hogy tudjam kísérni minden nap az iskolába és haza is. Sokat beszélek neki a pedofilokról. A saját rettegésemet át is adtam neki, szinte megmérgeztem a saját tragédiámmal. Az aberráltak itt vannak köztünk. lehet a szomszédba vagy a boltban, nem is gondolnánk róluk, álcázzák magukat. Én érezem őket, a tragédiám kitanított. Az ABERRÁLTAK itt vannak velünk, együtt szívjuk a levegőt. Ébresztő NŐK, ANYÁK!!! Ne hagyjuk a lányinkat, fiainkat, ne hagyjuk magunkat! Természetellenes az olyan közösülés, ahol gyerekeket használnak és természetellenes minden olyan közösülés, ahol valamelyik fél alázva van. A látszatnak könny lesz egyszer ára!” (Nadáj)

 -----------------------------------------------------------------------------------

"Sokáig azt hittem,hogy a gyermekben van a hiba. Itt a növény, vagy a civilizáció a betolakodó? Én a kisgyermeket vádoltam, aki az anyja után kúszott-mászott, hogy szeretetet csikarjon ki belőle. Őt csonkították meg, mert 3050 grammal született, azaz fiú lett... Vágtak le neki belőle,hogy az az 50 gramm ne legyen... Ilyen a gyermeki agy és gondolkodás... A gyermek volt rossz, mert zavarba hozta az anyját, amikor ő a napi munkáját végezte.... "Úgy bámul,hogy összeakad a lábam..." - mondta az anyja, és a gyermek bűnösnek érezte magát, mert szeretetre vágyott az anyjától. Félt, hogy az anyja ismét ellöki, odaadja, elhagyja... Mindenben szót fogadott, hogy ne dobják el. Mérgezték naponta és ő tiltakozott, de a harag, erőszak, túlerő... és túlélésre rendezkedett be, mert a szeretet belőle áradt a környezete felé, nem fordítva! / Részlet a soha nem írható könyvemből... /" (Árpi)

--------------------------------------------------------------------------------------

Köszönöm, hogy teszel. Kevesen merik felvállalni a történteket. Én is csak apró próbálkozáson vagyok túl... Írtam egy könyvet a facér csapongásaimról, melyben említést tettem a múltamra. Nekem a biológiai apám volt az elkövető, 4 éves korunk körül. A többes azért van, mert az ikertestvérem is elszenvedte azt, amit én. Felváltva fajtalankodott, azt hiszem, mert közös emlékeim nincsenek róla. Édesanyámnak örökké hálás leszek, amiért úgy döntött, hogy nem marad a férje mellett. 6 hónapos korunkban adta be a válókeresetet, két évesek múltunk, amikor kimondták. A válás oka az volt, hogy Anyukámat 7 hónapos terhesen megverte az "apánk", mert Anyu nem akart vele bálba menni... természetesen meg kellett indítani a szülést... az volt az első alkalom, aztán sűrűsödtek a verések… (Anyukánk apja alkoholista volt és verte a családját, emiatt (is) Anyukánkban erős volt az „én nem élek úgy, mint az anyám” érzés, és döntött.) A procedúra elindulásakor „apánk” felszívódott, majd 3-4 éves korunkban elkezdte kihasználni a törvény adta láthatási jogát. Anyukám egyedülálló anyaként több helyen is dolgozott, ránk a nagymamánk vigyázott. Hogy cinkosa volt-e "apánknak"? Szerintem nem, meg sem fordult a gyanú sem a fejében... "apánk" mézes-mázas, nagyon udvarias és behízelgő volt... Kenyérre kente a nagyinkat... Látogatásikor csak akkor maradt huzamosabb ideig, ha Anya nem volt otthon. Bár arra is volt példa, hogy éjnek idején részegen tört be hozzánk, és pénzt követelt Anyukánktól… minket is felébresztve… olyankor tanúi lehettünk a veréseknek. Amikor józan volt, akkor normál munkaidőben érkezett... körbeudvarolta a nagyit… majd átvitt/átcsalt a másik szobába játszani. Bár volt, hogy ennél sok merészebben cselekedett. Pl. egy szobában a nagyival beszélgetés és tévézés közben a kézfejére ültetett és ujjazott... én meg mint egy kőszobor ültem ott szégyenkezve. Húgom nem volt jelen… szerintem, akkor vele kezdte... majd velem folytatta… bár ezt akkoriban nem tudtam. A legelején simogatással és puszilgatással indult, számolhatatlanul sokszor elmondta, hogy a kedvenc kislánya vagyok, hogy mennyire nagyon szeret, és ez az egész az én érdekemet szolgálja, és a mi kettőnk titka, mint egy kincset, úgy kell őrizni. Mindig magával vitte a bugyimat, az ujjaival tágított, hátha egyszer sikerül majd mást is bedugnia.

 Eleinte nagyon apás voltam. Anyut állandóan azzal nyúztam, hogy "Apu miért nem jöhet haza?" Még most is 30 év távlatából is látom Anyu szemében a rettegést, ha "apánk" szóba kerül… (ez persze nagyon ritkán fordul elő) Öt éves koromra megszűnt a lelkesedés. Mintha elvágták volna, nem akartam már, hogy "apánk" otthon legyen. Közben Húgom egyre visszahúzódóbb lett, felébresztve bennem a nővér szerepet. Anyáskodtam felette és óvtam mindenkitől mindenhol, az oviban szinte összenőttünk… (sokkal jobban megviselték a történtek…) mindenkinek nekiment: ovis társaknak, dadáknak, mindegy volt. Anyu hetente be lett rángatva beszélgetésre az oviba, és Húgomat pszichológushoz is vitte, de azon kívül, hogy viselkedészavarosnak titulálták és "nagyobb fokú odafigyelést és türelmet igényel" nem történt semmi. Én akkor még csak akkor verekedtem, ha a Húgom kellett megvédenem. Ezt valamiért nem érezték aggályosnak. Aztán ez folytatódott ált. suliban. Óvtam a Húgom, vertem a fiúkat, volt, hogy az összes lányt tesi óra előtt az öltözőben, mert egyikük rácsapta az öltöző ajtót a Húgomra. Mindenki szipogott a tornasorban, de senki nem mert árulkodni. Sok osztályfőnökit és szaktanári figyelmeztetést gyűjtöttem be. Szerencsénkre. mindketten nagyon jó tanulók voltunk. Ez sok esetben figyelembe lett véve.

5-6 éves korunk körül "apánk" felszívódott. Később tudtuk meg, hogy börtönbe került… pár évre. Majd amikor kikerült, egy vonaton elcsípték, ahogy egy 4 éves forma kislánnyal fajtalankodott. Újra kapott pár évet. Ezt 13-14 éves korunkban tudtuk meg Anyutól. Arra, hogy a Húgommal is megtörtént, 20 éves korunkban derült fény. Akkor tudta meg Anyunk is. Azóta sem tudta feldolgozni és magát hibáztatja. Már azt is tudjuk, hogy a nagynéném lányai is részesültek hasonlóban. Innen nézve "apánk" anyja volt az, aki hatással volt az „apánkra”, de lehet, hogy nem.

Legutóbb a 2000-es évek elején találkoztunk az „apánkkal”, az apja temetésén. A tor alatt aztán arra figyeltünk fel, hogy az „apánk” a nagybátyánkkal arról beszélget, hogy melyikünket dugná meg először, majd a másikat. Nem maradtunk. Azóta nem láttuk... Két éve felhívott (szerintem minden azonos nevűt, akinek a netes keresgélés a neve mellett telefonszámot is kidobott.), majdnem megállt a szívem. A maga módján próbált bocsánatot kérni, és ebben asszisztált neki az élettársa is. Azóta többször hívott. Volt, hogy felvettem, volt, hogy nem. A Húgommal is beszélne, de Ő ettől teljesen elzárkózott. Persze „apánk” azt hiszi, én nem engedem.

Volt gondom az ismerkedéssel. Komoly üldözési mániává fejlődött bennem az, ami gyermekkoromban történt. Ráadásul, amikor vidékről Bp-re költöztem, felerősödtek a dolgok. Rengeteg dörgölődző, magát hozzám préselő, vagy épp a micsodáját húzkodó pasas „jött szembe”. Innen nézve azért, mert feladatom volt vele. 2006-ban a Blahánál a Népszínház utca felöl, a McDonald’sban ülve volt az utolsó durva történés az életemben. Könyv lapozás közben felpillantva egy pasas önkielégítést végzett előttem a plexi túl oldalán, és arra várhatott épp, hogy ennek én is szemlélője legyek. Ez volt az utolsó csepp. Akkor döntöttem úgy, hogy ez nem tarthat így tovább, tennem kell valamit. Kiírtam magamból, tánciskolába jártam, társas táncra, ahol addig számomra idegen pasik kezében volt az „életem”. Tudom, hogy ez így erősnek tűnhet, de tényleg így éreztem. Dolgoztam az üldözési mániámon.

Időközben randizgatni kezdtem. Rengeteg első találkozásom volt. Szerepeket próbáltam, és közben magamra figyeltem. Tartalmas utazás vette kezdetét. A helyére tudtam tenni sok mindent az életemben, és mostanra már elfogadtam, ami történt. Együtt élek a múltammal, és szeretem azt a nőt, aki lettem. Boldog vagyok és a párkapcsolatom is az. Kerek lett az életem. Bár még vannak rövid visszaeséseim, egyre gyorsabban vagyok túl rajtuk.

A múlt hónapban küldtem egy üzenetet az „apámnak” az alábbi tartalommal: „Apám, bár el is cseszhetted volna az életünket, tudnod kell, hogy nem így történt. Bár a Húgom helyett nem nyilatkozhatok, tudd, hogy jól vagyunk. Boldogan élünk. Én szeretem azt az embert, akivé lettem. Ehhez akarva-akaratlanul Te is hozzájárultál. Tudom, hogy ennyi telt tőled, ez volt minden, a legtöbb, mit adhattál. Köszönöm, hogy lehetek és a Húgom is lehet. Hogy szeretni tudlak-e? Hogy tisztelni tudlak-e? Őszintén? Nem tudom. De nélküled nem lennék. Szeresd magad. Bocsáss meg magadnak, ha úgy érzed, van miért. Én már megtettem. Szívemből a legjobbakat kívánom Neked. M” Ezt követően tisztultam tovább. Végig hánytam a napot. Ő persze nem értette miért kapta, de ez már nem az én dolgom.

Tudom, hogy sokkal-de-sokkal többen vagyunk, mint azt gondolnák mások. Én eddigi életem során sok-sok sorstárssal találkoztam. Van köztük olyan, aki még mindig magát hibáztatja, mert a családja is őt támadta, amikor szólt a történtekről és elhitte, hogy ő magának okozta mindazt, ami történt vele. Persze van olyan is, aki csak sorstársakkal tudott erről beszélni. Nem ismerek olyanokat, aki tartósan pszichológushoz / pszichiáterhez jártak volna. Jómagam se tudok olyantól tanácsot elfogadni, aki nem járt hasonló cipőben. Tudok olyanról is, aki eldobta az életét. Sajnos… Nem szabadna, hogy az bűnhődjön, aki elszenvedte a borzalmakat. Nem szabadna, hogy az csendben maradjon, aki tanúja a történteknek. És igen is, vannak árulkodó jelek…

Levelem tartalmát megoszthatod, kérlek, név nélkül tedd. Féltem Anyukámat. Köszönöm: M

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 40
Heti: 133
Havi: 362
Össz.: 66 433

Látogatottság növelés
Oldal: Mások története
Pedofília áldozatok - © 2008 - 2025 - pedofiliaaldozatok.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »